Ki ne szeretné a Kukoricát?

Billboard interjú Jonathannel

2014. június 18. - Denise D.

korn_1403074825.png_470x220

Sziasztok!
Először is, hadd mutatkozzak be, az én nevem Denise, és én vagyok az egyik új szerkesztő. Eddig nem tudtam jelentkezni, mivel érettségiztem, de most, hogy ezt letudtam, igyekszem én is a legfrissebb információkkal szolgálni nektek a bandáról!
Első posztomnak egy interjút hoztam, amit Jonathannel készített a Billboard. Saját fordítás.

A Korn éppen azon munkálkodik, hogy új, illetve élő anyaggal lássa el a 'The Paradigm Shift' kiterjesztett változatát, amely valószínűleg ezen a nyáron fog megjelenni.
A projektet az újonnan felvett single, a 'Hater' fogja felvezetni, amit június 19-én mutatnak be a rádiókban, majd 23-án jelenik meg hivatalosan. "Ebben a világban mindenkinek vannak utálói." - nyilatkozta a frontember, Jonathan Davis. Davis Bakersfield-ben vette fel az új számot, Don Gilmore-al, a 'The Paradigm Shift' producerével, ezután pedig elküldték a dalt a többi Korn-tagnak, hogy adják hozzá saját részüket.
"Mindenki találkozott már olyan emberekkel, akik utálnak téged, mert valami olyasmivel rendelkezel, ami nekik kell." - kezdi - "Ez tényleg, az első feljogosított szám, amit valaha írtam. A dalszöveg: 'Nem tudsz elnyomni/Az életem már felfordult/Körbe-körbe forgok egy lefelé irányuló spirálon/De tovább repülök/Tovább küzdök/Soha ne nyomj el' Ez a legpozitívabb dolog, amit valaha is írtam. És mindenki, aki eddig hallotta, imádta, és remélem, azok, akiket lehangolnak az emberek, akik pikkelnek rájuk, és utálják őket, majd így fogják gondolni: 'Bazdmeg, nem érdekel, mit gondolsz! Nem érdekel, mit mondasz. Te csak egy rohadt gyűlölködő vagy!' Szerintem az emberek tudnak majd erről mesélni."
Davis azt nyilatkozta, hogy a többi dal, a kiterjesztett 'The Paradigm Shift'-ről olyan dalok, amiken a banda a felvételek közben dolgozott, de végül mégsem kerültek fel az albumra, beleértve az eredetileg 'Hercules'-nek elnevezett számot, amelyet egy filmhez írtak, illetve élőben felvett számokat, a világ minden tájáról, és új illusztrációkat. Az eredeti lemez, amelyen 2003 óta először Brian "Head" Welch gitáros is közreműködött, nyolcadikként debütált a Billboard 200-on, tavaly októberben.
Ezek nem csupán csak "új zenék" lesznek Daviséktől. Felvettek egy újabb single-t, melynek címe "So Unfair" (Annyira igazságtalan), amelyet Davis legkisebb fia, Zeppelin küzdelme inspirált, az egyes típusú cukorbetegséggel. "Ez a saját küzdelmem, nagyon személyes számomra, talán a legszemélyesebb." - nyilatkozta Davis, aki a kislemez bevételeit a Juvenile Diabetes Alapítványnak adományozza.
Emellett Davis új albumon dolgozik másik bandájával, a Killbottal, amelyben a Korn dobosa, Ray Luzier dobol. "Olyasmi, mint egy digitális metál felvétel, de amikor elkezdek énekelni, erős a rock-dub hangzás, ami aztán egyenes pop dallamba megy át." - mondta Davis. - "Mindenütt ez megy. Eddig nagyon király, ezen a héten még dolgozok rajta, hogy legyen kész, mielőtt elmennénk turnézni. Még hat dal van hátra. Ez a hangzás nagyon különböző, ilyet még sosem hallottál. Nagyon király."
A Korn a Rockstar Energy Mayhem Festival-al tér vissza turnézni, amely július 5-én kezdődik, Devore-ban, Kaliforniában. "Nagyon izgatott vagyok a felállást illetően." - mondta Davis. - "Alig várom, hogy lássam a Body Count-ot, vagy a Cannibal Corpse-t. Nagyon jó lesz ez a nyár." A Korn emellett részt vesz még a Rockaholica Cruise-on, amelyhez szeptember végén csatlakoznak, Key West-nél, Floridában, és még a Louder Than Life fesztiválon is részt vesznek október 4-én, Louisville-ben, és Davis még ezen az őszön vissza akar térni a stúdióba is. "Csak úgy rohanunk a jövő felé." - nyilatkozta. - "Nagyon jó helyen állunk, kreativitást illetően. a 'The Paradigm Shift' készítése nagyon jó szórakozás volt. Mind jó helyen állunk, és hihetetlen show-kat csinálunk. Szóval, szeretnék visszamenni a stúdióba, és hozzálátni az új lemezhez, olyan hamar, ahogy csak tudunk."

A bejegyzés trackback címe:

https://korn.blog.hu/api/trackback/id/tr716339449

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása