Ki ne szeretné a Kukoricát?

Jonathan a 'Prepare for Hell' turnéról, és a koRn 20. évfordulójáról

2014. szeptember 25. - teddypicker

A KoRn könyörtelenül végig turnézta az elmúlt évet a The Paradigm Shift-tel (mind az eredeti stúidóalbumot, mind a World Tour Edition-t bemutatva) és a banda továbbra sem mutatja a leállás jeleit!

Idén ősszel a zenekar a King810 zenekarral és Slipknot-tal együtt viszik végig a 26 állomásos Prepare For Hell koncertturnét. Ennak apropóján (is) készült az alábbi kis rövid interjú az énekessel.

"Régóta barátságban vagyunk a Slipknot-tal, úgyhogy eléggé izgatottak vagyunk emiatt a turné miatt. Csináltunk már együtt dolgokat: volt, hogy Corey [Taylor] is kijött a színpadra és a 'Freak on a Leash'-t énekelte, illetve amikor 2006-ban betegség miatt kórházba kerültem, akkor beugrott helyettesíteni engem pár szám erejéig"

Annak ellenére, hogy a két zenekar jó kapcsolatot ápol, két nagyon különböző bandáról van szó, és a színpadon mindkét együttes különböző dolgokat ad majd elő minden fellépéskor.

"A fesziválokon lejátszuk majd az első albumot teljesen! Még a 'Daddy'-t is lenyomjuk majd! Én azt mondom, hogy nem játszanám inkább, de mégis fogom majd. Lenyomjuk az egész első albumot, aztán néhány más dalt is a show végén. Szóval nagyon király lesz, de eléggé kemény is egyben.

A 'Prepare For Hell' túra október 29-én indul a texasi El Paso városában.

182074431.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://korn.blog.hu/api/trackback/id/tr346723357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása